
Ismét Mento kupa Miskolcon
Idén is neves vízilabda torna kerül meredezésre Miskolcon. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan, tavasszal a vízilabda világ legjei mérettetik meg magukat városunkban. A Kemény Dénes uszoda
Idén is neves vízilabda torna kerül meredezésre Miskolcon. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan, tavasszal a vízilabda világ legjei mérettetik meg magukat városunkban. A Kemény Dénes uszoda
A környezetvédelmi projektek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó Mento Kft. számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás. „Felelősen gondolkodó cégként törekszünk arra, hogy minden lehetséges módon segítséget nyújtsunk
A Mento Környezetkultúra Kft. korábban is nagy hangsúlyt helyezett a Miskolcon megrendezendő sporteseményekre. Büszkék vagyunk rá, hogy ezúttal egy torna névadójaként jelenhettünk meg a Miskolctapolcai
Újabb rangos nemzetközi vízilabda tornának ad otthont a Miskolctapolcai Strandfürdő! Augusztus 26-28 között kerül megrendezésre a Mento Kupa – Négy Nemzet Tornája. A vízilabda élvonalába
Nagy sikert aratott az első Tisza-tavi Vágta, amelyet a Tisza – tó fővárosában, Tiszafüreden rendeztek meg. Az impozáns környezetben megrendezett versenyre több mint ezren
A Mento Környezetkultúra Kft. kiemelten fontosnak tartja, hogy minden lehetséges módon hozzájárulhasson a magyar sportolók és Magyarország további sikereinek biztosításához. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan
A Mento Kft. a környezet megóvása mellett nagy hangsúlyt fektet az egészség megőrzésének felhívására. Fontosnak tartjuk, hogy olyan eseményeken jelenjen meg a Mento Kft., amelyek a
A Magyar Nagydíj 2016-ban egy háromfordulós versenysorozat, melynek első fordulóját május 8-án, Budapesten rendeztek meg. A megmérettetésen Füzér Gábor győzött Equest Cha-Cha nevű lován. Hétvégén
Elkészítettük saját felvételünket az eseményről Filmet forgatott a DVTK is az eseményről A Miskolc TV munkatársai is készítettek egy felvétel a jótékonysági akciónkról!
Nyakunkon a karácsony, és ilyenkor gondolni kell azokra, akiknek kevesebb szeretet és törődés jut. A DVTK Jegesmedvék idén magáévá tette ezt a gondolatot: az egész