Fényes győzelem a brazilok ellen – Miskolctapolcán játszott a magyar férfi vízilabda válogatott

A Mento Környezetkultúra Kft. kiemelten fontosnak tartja, hogy minden lehetséges módon hozzájárulhasson a magyar sportolók és Magyarország további sikereinek biztosításához. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan csapatok mögé állhatunk fel, melyek óriási erőfeszítésekről tesznek tanúbizonyságot a siker útján, példát állítva ezzel a jelen nemzedékének. Minden lehetséges eszközzel segítjük ezért a vízilabda csapatot is az olimpiai felkészülésük alatt, remélve azt, hogy a maximális teljesítményüket elérve szép eredményekkel térhetnek haza majd augusztusban. Külön öröm számunkra az, hogy a fiúk Miskolcra is ellátogattak a hétvégén és bravúros gólokkal szórakoztatták a helyi közönséget.

Először a Kis István és Horkai György irányításával szeptemberi, hollandiai Európa-bajnokságra készülő U19-es magyar csapat mérhette össze erejét Románia hasonló korosztályos gárdájával.

A lelkes közönségnek csupán a harmadik perc kezdetéig kellett várni az első magyar gólra, melyet nem kis örömünkre egészen a mérkőzés végéig folyamatos magyar gólzápor követett. A junior válogatottunk 21-3-as végeredménnyel, könnyed győzelmet aratott a román válogatottal szemben.

A szintén Miskolctapolcára látogató, Benedek Tibor szövetségi kapitány vezette riói olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatottra is nagyon sokan voltak kíváncsiak. A felkészülés jegyében a magyar gárda hazai pályán találkozhatott az olimpiának házi gazdát adó brazil válogatottal.

A két csapat legutóbb tavaly a világliga bergamói szuperdöntőjében mérkőzhetett meg egymással, akkor a magyar együttes 16–3-ra diadalmaskodott. A miskolci közönség előtt 14-5-re fényes győzelmet arató magyar válogatott a hathetes felkészülési időszak után, július 30-án indul Rióba, ahol kemény megmérettetés várja majd őket a sportág többi kivallóságaival szemben, ehhez mi sok erőt, kitartást és gólban szép sikereket kívánunk nekik.