Kocsis 90 megemlékezés

A Ferencváros stadionjában, illusztris hazai és barcelonai vendégek jelenlétében folytatódott az Aranycsapat jobbösszekötőjének, Kocsis Sándornak szentelt megemlékezés-sorozat.

Az ünnepség keretén belül a Mento Környeztkultúra Kft. büszkén járult hozzá, hogy az ominózus rendezvényen, mint támogató is részt vegyen. Cégünk mindig fontosnak tartotta, hogy a megfeszített munka mellett időt szakítson olyan tevékenységek támogatására, szponzorálására, ami környezetünk fejlődését segíti, ilyen például a sport.

Hiszünk abban, hogy a jövő felnövekő generációja azzal az alázattal, hittel és szeretettel álljon minden kivívás elé, hogy közben ne feledkezzen meg azokról sem, akik már nem erősíthetik a magyar élmezőny híres sportolóit.

Olykor álljunk meg egy percre és emlékezzünk meg Ikonjainkról, akik nem lehetnek már köztünk!

„Nem az a fontos, hogy én rúgjam a gólokat, hanem az, hogy minél többet rúgjunk.”
(Képes Sport, 1954. június 22., nyilatkozat a vb-negyeddöntő sorsolása előtt)