Izgalmas és látványos vízilabda mérkőzéseknek lehettek szemtanúi, akik kilátogattak a Mento Kupára augusztus 6-7-8-án a Miskolctapolcai Strandfürdőbe. A kellemes nyári időben szép számú közönség gyűlt össze mindhárom nap, hogy buzdítsák a fiatal sportolókat.
A hétfői játéknapon elsőként a miskolci és a kassai csapat mérte össze erejét és bár a mérkőzés eleje szoros csatát hozott, végül a szlovák fiatalok 5 gólos győzelmet arattak. 18:45-től Brazília és Kanada U18-as válogatottja szállt medencébe. A brazil fiúk az utolsó negyedben 4 góllal voltak jobbak ellenfelüknél, ennek köszönhetően 7:3-as sikert értek el.
Kedden a Hornets Kosice ismét győzelmet aratott, Brazília válogatottját múlták felül. Majd a miskolci csapat sikere következett. Szoros mérkőzésen 11-9 arányban jobbnak bizonyultak a kanadai utánpótlás válogatottnál.
A szerdai nap eredményei az SK Hornets Kosice számára alakultak kedvezően, így a torna zárásaként ők emelhették magasba az első helyezettnek járó kupát.
A három napos rendezvény tapasztalatait Hercsik István a névadó szponzor Mento Környezetkultúra Kft. ügyvezetője, és Bachner András a PannErgy MVLC Club Elnöke foglalta össze:
„Boldog vagyok, hogy ezúttal is egy nagyszerűen megszervezett és kiváló színvonalú tornát zárhatunk le, amit rengeteg szurkoló látott a helyszínen, remek hangulatot teremtve a Miskolctapolcai Strandon. Minden ilyen jellegű kezdeményezésünk megerősít abban, hogy érdemes a fiatal sportolók versenyeztetését, felkészülését támogatunk, hiszen látható volt, hogy a miskolci fiúk mindent megtettek a győzelem érdekében, példát mutatva ezzel mindenkinek. Az első helyezett kassai csapatnak pedig ezúton is gratulálok, megérdemelten szerezték meg a győztesnek járó kupát.” – mondta Hercsik István.
„A Mento Kupa ezúttal is bizonyította létjogosultságát, hiszen a miskolci vízilabda szerető nézők szép számmal jelentek meg az eseményen. A csapatunk szépen helyt állt az erős ellenfelekkel szemben, annak ellenére is, hogy akadtak hiányzóink, akik a válogatottal készülnek jelenleg. Ezúton is köszönöm Hercsik István Úrnak, hogy támogatásával hozzájárult az esemény megrendezéséhez.„ – mondta Bachner András
A Mento Kupa végeredménye:
1.SK Hornets Kosice 2. Brazilia 3. PannErgy MVLC 4. Kanada