bROpMP22Eig

Magyar éremeső Taipei-ben
Négy arany és egy ezüstéremmel tért haza a májusban Taipei-ben megrendezett World Masters Games-ről Baranyi Judit senior úszó, akinek a felkészülését második éve a MENTO

Hídverők Füzérkomlós-Hollóháza kerékpárúton
Látványosan halad a Füzérkomlós – Hollóháza közötti kerékpárút építése, kollégáink egymás után pattintják fel a hidakat a Nyíri-patak medre fölé, amely háromszor keresztezi a kerékpárutat.

Minőségellenőrzés két keréken – I. MENTO Kerékpártúra
A Mento Csoport az elmúlt évtizedekben számos kerékpárutat – hosszabb-rövidebb szakaszokat – épített és épít az ország keleti felében. Itt volt az ideje, hogy ne

MENTO MAJÁLIS
A főzéshez is ihlet kell: az ételeknek lelkük van, ugyanúgy rájuk kell hangolódni, mint az írásra, mert ha nem tesszük meg, akkor inkább bele se

II. DVTK Partneri Strandröplabda Kupa
Ismét pályára lépett a MENTO-csapat, ezúttal Strandröplabda tornán mértük össze erőnket a DVTK NB1-es női röplabda csapatot támogató vállalatok dolgozóival. A kupán 2 pályán 8 vállalat

Megrendelés teljesítve! – Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás
Az utolsó négy korszerű hulladékgyűjtő járművet is leszállítottuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulásnak, amely a Mento Csoport közreműködésével összesen 19 korszerű járművel fejlesztette képességeit. Kollégáink a

Füzérkomlós kerékpárút
Magyarország egyik legszebb kerékpárútját építjük. A Sárospataktól Kassáig tervezett kerékpárút legújabb szakaszán dolgozunk, ami a füzéri vár közelében, a zempléni hegyek között kanyarog; Füzérkomlóst köti

Frissítés! A második kontingens is munkára kész!
Újabb nyolc, a Mento Kft műhelyében összeállított hulladékgyűjtő járművet adtunk át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulásnak. Ez a csapat is háromtengelyes, tömörítőlapos gyönyörűségekből áll –

Az első kontingens szolgálatra jelentkezik!
Hét darab korszerű háromtengelyes, tömörítőlapos hulladékgyűjtő járművet szállítottunk le a megrendelt 19-ből a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulásnak. A 22 köbméteres szállítókapacitású járműveket a Mento Csoport miskolci
