Tiszafüreden a Mento Kft.

 

Nagy sikert aratott az első Tisza-tavi Vágta, amelyet a Tisza – tó fővárosában, Tiszafüreden rendeztek meg. Az impozáns környezetben megrendezett versenyre több mint ezren látogattak ki július utolsó hétvégéjén, akik a Tisza-tó partjáról tekinthették meg a fogathajtó versenyeket. A nem mindennapi versenyen a kisvárdai Földes Bence győzedelmeskedett, mögötte Sára Zsolt és lova Cordoba, a harmadik helyen pedig Gálik Laura végzett.

A rangos versenyen a Mento Kft. csapata is jelen volt, és együtt szurkolt kedvenceiknek. Örömünkre szolgált, hogy ilyen csodálatos környezetben lehettünk szemtanúi ennek a magas rangú versenynek, és izgatottan várjuk, hogyan szerepelnek a győztesek a szeptember 16-18. között Budapesten megrendezésre kerülő Nemzeti Vágta futamain.