Ismét Mento Kupa a diósgyőri Lovagi Tornák Terén
A diósgyőri Lovagi Tornák Terén rendezték a 2018-as Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Díjugrató Döntőt. Az első szeptemberi szombat napos időt, izgalmas versenyt és
A diósgyőri Lovagi Tornák Terén rendezték a 2018-as Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Díjugrató Döntőt. Az első szeptemberi szombat napos időt, izgalmas versenyt és
Izgalmas és látványos vízilabda mérkőzéseknek lehettek szemtanúi, akik kilátogattak a Mento Kupára augusztus 6-7-8-án a Miskolctapolcai Strandfürdőbe. A kellemes nyári időben szép számú közönség gyűlt
Megrendezésre került a Mento Kupa Regionális Díjugrató Verseny június 30-án délelőtt 9-től este 6-ig a Lovagi Tornák Terén. A versenyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar
A Mento Környezetkultúra Kft. mindig is személyes ügyének tartotta, hogy segítse a magyar sportolókat, valamint olyan kezdeményezések mögé álljon, amelyek megismertetik a nagyközönséget a már
Az ősz beköszöntével megkezdődött az iskola, mely a hátrányos helyzetben élő családoknak mindig plusz terhet jelent a mindennapi megpróbáltatások mellett. A Mento Kft. dolgozói is
Június 23. és 25. között nemzetközi versenynek ad helyet az aréna. A Mento Nagydíj Nemzetközi Versenyre több mint kétszáz lovat várnak. A magyar versenyzők mellett
Veretlenül fejezte be az U15-ös Magyar válogatott csapat a Húsvétkor megrendezett Mento Kupát. A Kemény Dénes uszodában megrendezett torna mind három napján a magyar csapat
Idén is neves vízilabda torna kerül meredezésre Miskolcon. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan, tavasszal a vízilabda világ legjei mérettetik meg magukat városunkban. A Kemény Dénes uszoda
A környezetvédelmi projektek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó Mento Kft. számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás. „Felelősen gondolkodó cégként törekszünk arra, hogy minden lehetséges módon segítséget nyújtsunk
A Mento Környezetkultúra Kft. korábban is nagy hangsúlyt helyezett a Miskolcon megrendezendő sporteseményekre. Büszkék vagyunk rá, hogy ezúttal egy torna névadójaként jelenhettünk meg a Miskolctapolcai